Senki földje

A beteg kolléganőm pénteken jön tanítani utoljára, ma temetjük a nagybátyám, az országot szétveri egy kapzsi, gonosz és beteg politikai vezető réteg (nem mondom rájuk, hogy elit, mert pont azok nem ők), és a három gyerekemből kettő egészen biztosan nem Magyarországon fog élni. Advent van. 

Tegnap E-vel csevegtem, mostanában sokszor beszélünk, úgy tűnik, jó helyen van, jót tesz neki ez a lengyel fiú. Persze a lengyel helyzet sem fényes, tudom, de Angliában egyelőre talán (de csak talán) biztonságban vannak. Így számolom mostanában: hányan vagyunk biztonságban. Nyilván azt nem lehet tudni, meddig. 

Hogy lehet így várni a Karácsonyt? Nem is tudom. Kettéosztom a lelkem, az egyik fele, ugrásra, megoldásra, menekülésre kész, a másik fele elcsendesül, megnyugvást keres. A kettő közt a senki földje. Nem tudom, nem volna-e érdemes egy bőröndnyi holmit azért összepakolni, ne kelljen kapkodni, ha úgy hozza a helyzet. Staying alive üzemmód. Keressem meg a bakancsom még ma este.