Jó- és rosszkedv

Olyan sok dolog történik egyszerre, hogy nehéz szétszálazni a jó- és rosszkedv szövetét. Egyrészt jókedvre ad okot, hogy megtörni látszik a pártállami gépezet, a tüntetések nem lankadnak, felnőni látszik a nemzet, végre mintha nem azzal lenne mindenki elfoglalva, hogy túlgondolja a dolgokat. A nem jó így egyelőre elégséges motiváció. Hogy mi lesz később, nem lehet tudni.

Az is jókedv, hogy csodálatos gyerekeim és barátaim vannak, akik mellettem állnak minden nap, és ott van BH is, aki, mint valami ősidőktől fogva a parton álló világítótorony, utat mutat.

A rosszkedv is sokrétű. Van benne munkahelyi túlterheltség, aztán ott van B fizikatanára, akivel tegnap telefonon sikerült összevesznem, mert röhögés miatt adott egyest két gyereknek is, és, hogy egy újabb elbaszott karácsony legyen, a tavaly karácsonykor börtönbe vonuló exemet az ünnepek után kiengedik, ami az egész családot nyomasztja persze, hiszen nincs hova mennie. E keres neki szállást egy hétre, de én csak tippeket tudok adni, befogadni nem szeretném, és nem is tudom. Amitől persze emberként én is szorongok, hát még a gyerekek. 

Az érzelmi zűrzavarban tegnap már elbőgtem magam a suliban, amire nem vagyok büszke, de legalább kaptam csokit Nyugattól, és ölelgetést Angeltől. A tanítványok meg nagyon aranyosak. Csupa jólelkű gyerekember. (Jó, egy-egy kivétel nyilván itt is akad.)

Más nincs, B-nek vettünk egy szemüveget karácsonyi ajándékba, mert elhagyta a régit. Szerencsére mondjuk az már tényleg tropa is volt. Miközben vártuk, hogy az optikus elkészítse a szemüvegét (a világ leghelyesebb optikusaival van dolgunk, nem is kérdeznek semmit, nemes egyszerűséggel a fiókból választják a kereteket, amiket ajánlanak) beültünk egy pékségbe, és beszélgettünk. Minden nap utál iskolába menni. Hát ezzel kellene kezdenem valamit minél előbb.