Hosszú napok

It's been a long month, gondoltam egy mém kapcsán tegnap este, és rettenetesen fáradtnak éreztem magam. Reggelre az érzés nem sokat változott, pihentebben vagyok fáradt, talán ennyi az előrelépés.

Nem tudom, a csillagok állásával vannak-e gondok, vagy egy új csillagkép jelent-e meg az égen: a Nagy Fiaskó, de lassan a nap minden egyes órájában azt érzem, hülyére vesznek. Hogy miért, arról fogalmam sincs, de nagyon bosszant. Hetek vagy talán hónapok óta próbálom kideríteni például, mi történt tíz napnyi szabadságommal a két intézmény között, mert úgy tűnik, elveszett. Amúgy nincs sok jelentősége a dolognak, inkább csak az önérzetem bántja, hogy mindig hülyének lehet, sőt mintha kellene is, nézni a munkavállalót. És igazából abból van elegem, hogy a hivatalos határidők mintha nem is léteznének, úgyhogy megkeresem a szakszervezet jogászát, hogy segítsen megfogalmazni a levelet, amit az előző munkahelyem fenntartójának küldök.

Azért kíváncsi lennék, ha én sem válaszolnék a hozzám intézett kérdésekre, akkor mi lenne. Úgy csinálnék, mintha nem is hallottam volna őket. Mindeközben a Nagy Kiadó Saga is továbbgyűrűzik, van ügyvéd, meg fizetési meghagyás, remélem, a hivatalok malmai egyszer csak megőrlik a dolgot, aztán megkapom végre azt a pénzt, amiért nyáron megdolgoztam. El kellene küldeni ezeket a nagyurakat és nagyasszonyokat dolgozni egy kicsit.

A betegségem ellenére elmegyek ma dolgozni, aztán majd meglátom, ha nagyon szarul leszek, akkor simán nem megyek holnaptól. Nyilván egyáltalán nem engedhetem meg magamnak az olyan allűröket, mint a táppénz, de majd legfeljebb nem eszünk januárban.