Hétközép

Még csak kedd van, de tulajdonképpen már a hét közepe, mármint a munkahét közepe, mert pénteken nem tanítok, minek az, inkább valami csudajó egyetemi workshopra kísérek diákokat. Hihetetlen, hogy most már szinte minden hétre jut valami, ahol a gyerekek sima biodíszletként funkcionálnak egy aktuális projekthez. Gondolom leszólnak, hogy Gizikém, kéne egy csokor gyerek a Julcsika projektjéhez, kell valaki a képekre a dokumentációhoz. És akkor megyünk, visszük őket a talán értelmes, talán értelmetlen programokra. Ez nekem egyáltalán nem tetszik, és tényleg kíváncsi lennék, felmerül-e az valaha valakiben, hogy megkérdezze tőlük, ők szeretnének-e ilyesmiken részt venni. 

Közben az is munkahelyi dilemma, mi lesz az újabb tartósan beteg kolléganő óráival, hiszen van neki húsz, ráadásul vannak köztük érettségizős csoportok is. Nekem már eleve sok órám van, nem tudom, hogyan lehet ezt megoldani úgy, hogy a többiek bele ne betegedjenek a túlmunkába, mert egy hónapig nem lehet felvenni állandó helyettest. Furcsa dolog ez mindenesetre, hiszen semmiféle túlórát nem fizetnek ki, pedig erre a hétre nekem öt is jutott. Ez egyébként nyilván jogellenes, de abban az országban, ahol épp egy rabszolgatörvényt készülnek elfogadni, majd pont ez érdekel bárkit. Mint tudjuk, a tanárok amúgy sem dolgoznak szinte semmit. 

Meggyőződésem, hogy a magyar közoktatás egy komplex, időzített bombákból álló aknamező, nem csak a tananyag és a diákok motivációhiánya, de a tanárhiány is súlyos gondokat okoz. Nem baj, majd tanítanak képesítés nélküli pártkatonák leendő közmunkásokat. Mindent hagyunk.

Időközben hirtelen este lett, és beteg lettem. Zene sincs.