Békés-borús

Úgy szoktuk meg, hogy az ünnep vidám legyen, ez amolyan társadalmi-kulturális elvárás, azt hiszem, de én ezt a vidámságot sajnos évek óta nem, inkább csak a békét tudom biztosítani.
Az idei ünnep is békében és szeretetben telik, de kicsit szomorúan: sok az egyedülálló nő a családban, és sok a szomorú, szorongó gyerek. Bár a szorongás és a magány valóban magánügy, azért nem olyasmi, amit a szőnyeg alá kell söpörni. Főleg nem az ünnepek alatt, amikor a mindennapi tevékenységek rutinja hiányzik, és a munkával-iskolával töltött órák helyére hajlamos beköltözni az üresség. Tenni kell azért, hogy ne ez maradjon így, beszélni kell ezekről a dolgokról is, és törekedni kell a megoldásra, vagy az oldásra. A magányt barátkozással és sétával, a szorongást beszélgetéssel, filmnézéssel, közös programokkal. Legalább meg kell próbálni.
Persze a szorongás aljas kis féreg, könnyen visszamászik az ember fejébe, ha hagyja. Én leginkább olvasni szoktam ellene, meg zenét hallgatni és sétálni. Ezeket kifejezetten utálja.
(Pont egy ilyen ruhára lenne szükségem, mint amilyenben Morgan James énekel. Esetleg egy ilyen testre is.)