Zárójel

Mondanám, hogy édes a semmittevés, de elég mini-semmittevéseim vannak, főleg inkább tevéseim, melyek egy része édes, a többi inkább fárasztó és/vagy unalmas.

A tevések fárasztó és unalmas része a házimunka, amihez, talán a szokatlan meleg miatt, nem jött meg a kedvem. Nem érzek indíttatást elpakolni a nyári ruhákat és cipőket, hogy elővegyem a téli holmikat például, nem érzek kedvet bekuckózni egy takaró alá a szépen kitakarított lakásban, ellenben izzadok, mint egy vadszamár, és bosszankodva, ímmel-ámmal törölgetem a port a könyvekről, pedig szeretem, ha rend és tisztaság van körülöttem. Fárasztó tevés volt tegnap még apám sírjának rendbetétele, ritkán járunk ki, úgyhogy a gaz az úr, hiszen a sírra ültetett növényeket menetrendszerűen ellopják. Most akkor megint kigazoltunk mindent, elültettük a növényeket, és csak remélni tudom, hogy legalább két napig nem viszi el őket senki. Nem tudok ott ülni, nem tudok mindennap kimenni, vigyázni a sírt. Az élőkkel kell törődni.

A tisztán unalom viszont a javítás, sajnos abból is jut egy kicsi minden napra, és mivel tényleg mérhetetlenül unom, lassan is haladok vele. Pedig vannak benne fogalmazások is, talán majd ha odajutok, az egy kicsit izgibb lesz. Vagy elkedvetlenítőbb, majd kiderül.

De azért van édes is. Ebbe a hétbe sok barátkozás fért bele, mert kivételesen nem utaztam el sehova. Néztem a barátok berlini meg adriai képeit, kutattam a lelkemben, szívesebben lennék-e most bárhol, ami nem itt van, de nem. Szeretem Berlint, szeretem az Adriát is nagyon, még hiányzik is, de elég nyűgös lettem volna, ha el kell utaznom. Olyan kevés időt vagyok a gyerekekkel, meg magammal, meg a barátaimmal is nyugiban, hogy kellett ez az itthonmaradás. Így aztán volt idő tegnap délelőtt egy nagyon régi barátnőmmel cukrászdázni, este meg átjött Emma beszélgetni, amitől minden olyan volt, mint régen, amikor sokkal kevésbé voltam hajszolt. Ünnep az ilyesmi. 

A barátságból mára is jutott még, aztán lesz palacsintasütés, temetői fények a gyerekekkel, holnap pedig örülni lehet BH-nak. Ez mind olyan jó, hogy el tudja kicsit lazítani a hátamban és a nyakamban a határidők, a pénztelenség, és a túl sok munka okozta feszültségek egy részét. Arra hajtok, hogy pillanatokra az egész csúf külvilágot sikerüljön egy kicsit zárójelbe tenni.