Üdülőknek

Útikalauz, hogy úgy mondjam.
Itt vagyunk hát Csehországban, a kies Alamóc városában, és ennek ugyan csak pár órája, de már a szívembe zártam a helyet. A mintegy nyolc órás utazást a szürke időben és a prezentációs stresszt, meg azt a tényt leszámítva, hogy pont a hátam közepére kívántam ezt az egész utazást, most azt érzem, kicsit hazajöttem. Fura.
Az otthonosság érzéséhez persze elsősorban a szeptemberben megismert kollégáknak van köze: ölelő karok vártak, mintha sosem mentem volna el; édekes, ez a nagy, közös, közép-európai lélek. És most nem ironizálok, amennyire kilóg a magyar nyelv, annyira összetartozunk mégis.
A hostel, ahol a szállás van, egy designparadicsom, egyszerre szép és praktikus, ódon és új, mint maga a város. Este sétálni voltunk, tegnap nyílt a karácsonyi vásár, hideg volt, és a Monarchia szelleme költözött a szívünkbe. Amennyire nem volt kedvem utazni, most mégis jó itt lenni. Olyan ez a város, mint egy frissen sült kalács: meleg és puha. Jó, csak átvitt értelemben, mert amúgy nagyon hideg van.
Képek majd lesznek, csak az app gyomra valamiért nem veszi be őket.