Pillanatfelvétel

Szeretem, hogy olykor van értelme a dolgoknak. Ez persze nem mindennapos, sőt, éppen hogy ritka: rácsodálkozni lehet ilyenkor arra, hogyan illenek a világ fényességes fogaskerekei egymásba, és milyen egyszerű a jóság.

Az elmúlt napok sok szép pillanata közül többet is kiragadhatnék, de inkább úgy nézem ezt az időt, ahogy egy kedves festményt nézett, az Epte folyó kanyarulatát mondjuk, a nyugdíjas amerikai a múzeum fekete bőrrel párnázott padjáról, vagy mint a török kávé mellől felszálló szivarka füstjét néztem én a Kisbalkán kerthelyiségében: megnyugvással.

A világ rendje aligha megváltoztatható, az idő mindenképp eltelik, és ami most van, arra majd egyszer unokák emlékeznek, persze másképp, más nézőpontból, ők nem gondolnak se a folyókanyarulatra, se a szivarka füstjére, csak a nagymamára vagy a nagypapára, és azt mondják majd, hogy a nagymama járt Amerikában, a nagypapa meg talán szivarozott.

Mindeközben édes november lett, és még ha legkevésbé önmagára is hasonlít ez a hónap, a levelek azért öntudatosan peregnek a fákról, nekik végtére is mindegy, a kötelességet nem írja felül a bohókás időjárás; rövid távon semmiképpen nem.

Holnap véget ér az őszi szünet, hétfőtől majd megint hajnalban kelek: hosszú napok és hosszú hetek következnek.