Odds

A november és a halál nincsenek egymástól messze, erre gondoltam, amikor hajnali ötkor üzenetet kaptam az unokatestvéremtől, hogy meghalt az apja. Persze rögtön tudtam, mi a helyzet, mi másért írna, hiszen közös gyerekeskedésünk ellenére már egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot. A haláleset egyébként várható volt, egy sokáttétes májrák nem szokott másfelé fordulni, mégis megérintett, mert anyám öccséről van szó, és anyám sem fiatal már.

Vannak ilyen időszakok, ez sem meglepő, amikor temetésekre kell járni, és esküvőből van kevesebb. Emlékszem, régen volt egy-két év, amikor sokan meghaltak körülöttünk, és akkor azt latolgattuk, majd eljárunk-e, mint anyáink, nagyanyáink, mindenféle temetésekre, számolgatva az oddsokat. Az esélytelenek nyugalmával.

Valamelyik nap beugrottam egy trafikba megnézetni a lottószelvényem (nem nyertem persze, akkor már Baliról posztolnék), és egy fickó előttem tett százezer forintot valami meccsre. Csak néztünk a lottózós-trafikos csajjal egymásra a nagyvonalú kockázatvállalás láttán, két kis nyomorult, filléreket kiszámoló kisember, pedig lehet, hogy így kellene; nagyban játszani. Az életet is.

Na mindegy, nekem csak a képzelőerőm meg a szám nagy, a merszem picike, de azért gyakorlom rendületlenül, hogyan kell egy kicsit nagyvonalúbban élni, nem beleragadni a mindennapi szorongásokba. Vannak napok, amikor egészen jól megy.