Novemberi slow

A sok tennivalóval szemben úgy védekezem, hogy igyekszem nem csinálni semmit. Nagyon jólesik. Jó, nem az van, hogy abszolút nem csinálok semmit, hanem a minimumszolgáltatást nyújtom a külvilágnak, vagyis az érdektelen részének: nem izgatom magam az adminisztráción, nem törekszem arra, hogy a toppon legyek egy ismeretlen szemében. Ami érdekel az egy kis belső világ, ahol süt a nap, vagyis a szeretteim. Novemberi life hack.

Mivel mindig túl sok a munkám, önvédelmi okokból halogatni kezdtem bizonyos dolgokat, eltakarítottam a látómezőmből a dolgozatkupacokat, és beszélgetni kezdtem azokkal, akik fontosak; a családtagjaimmal, a barátaimmal, és mindenkivel, akit szeretek. Hétvégén ez még csak amolyan tudatalatti stratégia volt, ma reggelre azonban tudatosult bennem, hogy erre van szükségem, mert egyelőre nem akarok belehalni az életbe. Elég lesz az majd negyven év múlva is.

Nem tudom, hogy hívjam ezt a jelenséget magamban, mondjuk külszolgáltatási minimum, érzelmi maximum, viszont élvezem. Attól, hogy elengedtem a külvilág miatti aggódás nagy részét (99 luftballon), megint lett a fejemben idő és tér gondolkodni dolgokon, és lett idő olvasni is. Novemberi slow. Megpróbálom átvinni decemberre is.