Antimártír

Ma reggel a sok őrültség mellett (ki nyerte a 2. világháborút úgy igazából és hasonlók), abba a szalagcímbe is belefutottam, hogy ne legyek karácsonyi mártír. Ezen felnevettem, mert nagyon ismerős volt a kép a huszonnyolcféle süteményt sütő és sarkokat, meg kamrapolcokat csiszitelő nőről, meg az üzletekben tipródó, agyonhajszolt férfiakról, pedig tényleg nem nevetnivaló, inkább szomorú ez az egész konzumrabszolga lét.

Én a válás óta nem vagyok karácsonyi mártír, de még emlékszem, milyen az, amikor hullafáradtan beesik az ember a fa alá Szenteste. Jó, hogy ez már nincs így. Igazából tényleg azt kellene csinálni, hogy nem venni semmiféle ajándékot, inkább csak a nyugodt estéknek és napoknak kellene örülni. de azért veszek mégis, egyrészt a szokás hatalma, másrészt mindent nem tudok megvenni, amire szükség van,  így a könyvet, a téli bakancsot átnevezem ajándékká például. Azért talán az is valami, hogy nem felesleges tárgyak kerülnek a fa alá.

Bár mindig is szerettem a népes karácsonyi vacsorákat, meg a sok vendéget, sokkal pihentetőbb és bensőségesebb így, kötelező udvariasságok nélkül, szeretetben tölteni az ünnepet. Emlékszem, pár éve felmentem a csodálatos, zúzmarába öltözött hegyre sétálni 24-én délelőtt. Az volt életem legnyugalmasabb karácsonya.

Persze jó volna készülődni, ajándékokat készíteni a barátaimnak, de lehet, hogy erre nem lesz időm a sok munka mellett. A magyar közoktatás, nagyon helyesen, teljes erőbedobással küzd a karácsonyi mártíromság ellen, úgyhogy 21-én még dolgozunk, ezért aztán biztosan nem fogok kísértésbe esni, hogy kevéske szabadidőmet ünnepi túlpörgésre áldozzam. Mióta elváltam, rokonokat sem kell látogatni, mert a volt férjem családja haragszik rám. Az élet igazságos. Szabadságot ajándékoz a szabadulni vágyóknak.