Másik



Ha van, amit egész gyerekkoromban őszintén utáltam a banánon kívül, az a kakaó bőre volt. A tejet anyám már nem forralta fel, vagy nekem legalábbis nem, mert csak hidegen szerettem, úgyhogy csak az otthoni kakaó tetején találkoztam ezzel a csúszós, értelmezhetetlen hártyával, ami az én felfogásom szerint abszolút idegen volt a tej természetétől.
Gyanakodtam is, hogy anyám talán valami súlyos technológiai hibát vét kakaókészítés közben, hiszen a bolti kakaónak, amit a barátnőm hozott magával uzsonnára, sosem volt föle. Irigyeltem is érte a barátnőmet, és nem értettem, anyám miért néz rám rosszallóan, amikor azt kértem, vegyünk mi is bolti kakaót. Nem vettünk persze, maradt az otthoni a hártyával, amit, ha anyám nem látta, egy gyors mozdulattal a mosogatóba ügyeskedtem kiskanállal.
Ma már nem zavar a kakaó föle, sőt, őszi vagy téli estéken, amikor levadászom a kakaó ráncosodó fölét, és gyorsan bekapom, értetlenül gondolok gyerekkori önmagamra. Lehet, hogy egyszer egy másik kapun léptem be, és már nem is ugyanaz az én vagyok, aki akkor.

Megjegyzések

  1. őszbe csavarodva
    szívesebben nézünk a
    kakaó 'fölé :)

    VálaszTörlés
  2. Pfúúú...én egyáltalán nem gondolok értetlenül gyerekkori önmagamra:)))
    Teljesen átérzem ezt a "kakaó-föle" dolgot. Sőt, ha felidézem, beleborzongok. És még "sőttebb", ahogy látom magam előtt, amint Te bekapod ezt az izét!:)))
    (Egyébként meg, annó valószínűleg fel kellett forralni a tejet...? Szerencsémre Anyu leszedte nekem a hártyát és kész. )
    Na de komolyan: milyen jó lenne, ha csak a kakaó föle okozna problémát?! Tudnám értékelni....

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozom R-hez. Továbbra is mély utálatot érzek a tej föle iránt, de még a tej iránt is! 7 éves koromban korházban töltöttem 1 hetet, ott muszáj volt lenyelni - és betegen jöttem haza...
    Hihetetlen számomra, hogy te meg tudtál békélni vele...

    VálaszTörlés
  4. Van amivel meg tudtam, de azért akad olyasmi, amivel nem. A zselét/kocsonyát például továbbra sem szeretem. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések