Szélcsend

Nagyon érdekes, hogy az ember végül mindenbe beleszokik, és az új csak eleinte furcsa, később valahogy összeolvad az új és a régi, hat egymásra ember és környezete, és lesz belőle egy teljesen más dolog. Van ez az új munkahelyem, amit próbálok megszokni, meg vagyok én, akit próbál az új környezet megszokni. A régi iskola rideg szabályai után az új egy kicsit különösen szabály nélkülinek tűnik egyelőre, illetve azt hiszem a szokásjog uralkodik, amivel egy új ember néha nehezen boldogul. Ami másnak evidens, arról nekem fogalmam sincs.

Egyelőre tehát csendes (próbálok kussolni és nem okoskodni) megfigyelőként nézem, mi minden van itt jól, és min lehetne esetleg majd változtatni kicsit, vagy ha nem is másokra, magamra nézve egy kicsit alakítani. Pillanatnyilag úgy érzem magam, mint aki egy függőágyba próbál bemászni a viharos tengeren hánykolódó hajó fedélzetén. Sehol egy biztos pont. De nem esem kétségbe, odabent most szélcsendet van, végtelen nyugalom, erre támaszkodom, mielőtt eltűnik.

Más nincs. Dühöng az allergiaszezon, úgyhogy kell szereznem gyógyszert, és ma már in office van. Majd jegyzetelem az aranyköpéseket az értekezleten komoly arccal.