Összefüggések


Az apró felfedezés is öröm, gondoltam ma reggel, amikor végre nem nyűgösen ébredtem, és a kellemesen hűvös időben végre sikerült neuronkapcsolatokat létesítenem az agyam fájdalomérzékelő központja és egyéb területei között, minek következtében megfejtettem a napok óta tartó, sírós rosszkedv valószínűsíthető fiziológiai kiindulópontját.
Tekintettel az egészségügy kissé nehézkesen mozgó gépezetére, tegnap írtam a világ legmegbízhatóbb dokijának, aki (2in1) nagyon jó ember is. Momentán talán ő az egyetlen olyan orvos az ismeretségi körömben, aki nem csak bámulatosan okos, de képes arra, amit holisztikus szemléletnek szokás hívni. Nem szeretem zavarni, főleg amikor pihen, de most tanácsot kértem tőle, mert csak nem múlik ez a talpfájdalom, sőt.
Miután végigbeszéltük a problémát, és ajánlott terápiát is, hirtelen rájöttem, hol követtem el a hibát eddig: azt gondoltam, a gyulladás majd elmúlik magától, ha javul a tartás. De nem múlik, sőt egyre csak romlik a helyzet, így nem csoda, ha napok óta minden alkalmat kihasználok a sírásra (ha lázas, gyulladásos betegség kínoz, sajnos sírással reagál a testem, ami elég kínos tud lenni olykor). 
Szóval hallgatok a doktorra, és gyulladást csillapítok: amíg ideér a recept, addig jegeléssel, éjszakai borogatással, aztán majd egy hét gyógyszerezéssel. 
Persze a dilemmát a májfunkciós eltérésem okozta eddig, nem akartam gyógyszerekkel terhelni a rendszert, de utánaolvastam, az is lehet, hogy szöveti károsodás okozza a májfunkció romlását is, tehát valójában az a gyulladás történetünk gonosz főhőse, onnan indul minden. 
Más nincs. A héten cicaszittelek, Dió egy csodálatos lény, gyógymacska, sírásra és fájós lábfejre egyaránt ajánlható. Ma végre eljutok fodrászhoz, és találkozom egy nagyon régi barátnőmmel, aki Amszterdamban él, de tegnap este felhívott, hogy fussunk össze egy pohár sörre, mert éppen itthon van. 
Minden mindennel összefügg, tartják a bölcsek. A zene pedig jól csillapítja a fájdalmat.

Megjegyzések

  1. figyu, volt hasi ultrahang? nekem az mutatta ki az epeköves rohamom okozta a gonoszrossz májfunkcióst (addig azt se tudtam, hogy van epekövem)

    VálaszTörlés
  2. :) Ma reggel én is arra jöttem rá, hogy fel kell íratnom a szokás erős antibiotikumot, mert bár még nincs -15 fok, hogy a homloküregem be legyen gyulladva, de mégis csak be van. És akkor ezennel megfejtettem, hogy 12 napja miért feketedett be a szemem alja, mintha az összes ér elpattant volna a bőr alatt, miért 200 a vérnyomásom, pattan szét a fejem, vérvétel által kimutatva magas a süllyedésem, és tüzel a homlokom, mintha folyton lázas lennék. Hiába mentem dokihoz, egyikhez és másikhoz, hiába a vérvétel eredménye, a mérőműszerekkel konstatált eredmények, még csak ötletük se volt, hogy mit lehetne csinálni. Aztán reggel úgy döntöttem: felíratom azt az antibiotikumot. A körzeti doki szabadságon van, tehát az asszisztensnő írja a recepteket. Közöltem vele - ő felírta, kiváltottam, beszedtem az első adagot -- és! :) Lement a lázam, a vérnyomásom, nem pattan szét a fejem. Ilyenkor mindig csak azon mérgelődöm, hogy mi a fenéért szenvedek mindig ennyit, miért nem jut legalább nekem hamarább eszembe?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert bízunk a dokikban. De az a tapasztalat, hogy az ember mégiscsak önmaga ismeri legjobban a saját testét. Születésünk óta együtt vagyunk ugyebár. :)
      Gyógyulj hamar.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések