Napnyugta

Augusztus húsz határnap. Emlékeztet minket az emberi tévedések többségére jellemző jó szándékra, és a teremtett világ elkerülhetetlen romlására, de úgy, hogy közben a szánkban érzett íz édes, nem keserű. Ezt az ízt reméljük az élet végére is.

Azt a kérdést, hogy mi lesz majd, a mi volt mindenek előtt jobban segít megválaszolni, mint a mi van moston való elmélkedés. Erre is jó nyáron a csillagos eget bámulni egy csillagvizsgálóból, vagy a Balaton vizét a partról. Egyáltalán a természet közelsége sokat segít a fontos kérdések megválaszolásában. Mi lesz majd? Az lesz, ami előttünk is volt: a világ nélkülünk. Megnyugtató erre gondolni.

Az elmúlt néhány napot a fordítandó szövegtől távol töltöttem, ami már önmagában is jutalom volt, de sok érdekes dolgot is megtudtunk világról kedves vendéglátóink jóvoltából. Mindkettő jót tett. Hazafelé a buszon Esterházyt olvastam. Esterházy írásait olvasni olyan, mint a világ fontos kérdésein elmélkedni. Elemel a jelentől. Esterházy egyfajta kineziológiai tapasz - a távolság, amit a lehetséges és a létező között megteremt, csillapítja a fájdalmat.

A nyári szabadságnak ugyan vége, de ezen a nyáron sikerült megvalósítanom a magyar munkavállalói átlagot: összesen talán ha öt napig nem dolgoztam. Átlagember átlagnyara. Az ember kozmológiai szempontból átlagos, tegyük hozzá. Csak Isten látja kiválónak. Isten olvasószemüvegre szorul.

Más. Annak minden elmúlásérzés ellenére is nagyon örülök, hogy idén nem érzem azt a kilátástalanságot az iskolakezdésre gondolva, mint amit az elmúlt két évben éreztem. Nyilván nem lesz a munkám az új iskolában sem könnyebb, de nekem pont elég, ha egyszerűen nem baszogatnak. Furcsa, hogy erre sok főnök nem jön rá.

Ma reggel tengerhiányom támadt. Az autómentes létnek az az egyetlen igazi hátulütője, hogy nem nagyon lehet eljutni a tengerhez.