Feljegyzések egy süllyedő hajóról

A tegnap reggeli perzselő jövőkép után délután egy néhány éven belül bekövetkező mini jégkorszakról olvastam. Ez persze lehetne vigasztaló is, de tulajdonképpen mindegy, mert az emberiség jelentős része kipusztul már a világégés/világfagyás előtt. A magyar híreket olvasva legalábbis ez fogalmazódott meg bennem. A kérdés már csak az, a hatalommániás paranoia által kitermelt elmebetegek vagy az értelmes, empatikus, szeretetre képes emberek  lesznek-e a túlélők. Pillanatnyilag mindkettőre azonos esélyt látok.

Mindeközben öngyógyítok itthon: a bokadagadásra találtam egy kiváló youtube videót, amiből megtanultam, hogy kell felrakni a kineziológiai tapaszt. Isteni jól működik, és mivel a fekete tapasz volt az olcsóbbik a gyógyszertárban, kifejezetten slankítja is a cucc a bokámat. Minden reggel jógázom húsz percet, és gyógytornázom még negyed órát, aztán ebédfőzés, hogy tudjon vinni a gyerek ebédet a munkába. Még nem mertem kiszámolni, iskolaidőben ez majd mikori kelést jelent. 

Az elmúlt napok stressze miatt (világ és magán) feltámadt bennem a vágy, hogy napi 30-40 kilométert fussak. Nyilván egyrészt nem tudok semennyit se futni fájós lábbal, másrészt a pillanatnyi edzettségi szintem szerint ezek a távok egy-két hétbe telnének, ami a napi 24 órához arányosítva egy teljes időkatasztrófát okozna. 35 fokban meg a futás amúgy is az öngyilkosság egy nagyon kellemetlen formája volna.

Ősszel mindenesetre keresek valami heti rendszeres mozgást délutánra, legjobb volna jógázni is, meg eljárni a közeli terembe is, de az anyagi lehetőségeim a nullához konvergálnak sajnos, sőt. Kezdődik az iskola, kellene legalább egy, de inkább két zsák pénz a könyvekre, füzetekre, meg a gyerek ruháira. 

A világ közeli és teljes összeomlásától függetlenül élvezem a nyarat, mert lehet olvasgatni, meg heverni, meg elég nyugodtan dolgozni a fordításon. Mondjuk nagy kedvem nincs a szöveghez, de ez már a négyszázötvenedik oldalig így marad. Gondolom, kicsit szánalmas, hogy a sok lapos mondat után igazából már csak a pénz motivál. Mindenesetre azt tervezem, ha befejeztem, veszek egy doboz cigit, meg egy tábla csokit. Addig pedig próbálok visszatérni a filmekhez. Három éve gyakorlatilag semmit nem nézek, vagy alig valamit, ahhoz képest, hogy régen mennyire szerettem a filmeket. Most talán tényleg sikerül visszatalálnom ehhez a művészeti ághoz. Még szerencse, hogy a zenétől nem vette el a kedvem semmi.