Szemtanú

Amilyen lehangolóak a hétfő reggelek év közben, nyáron annyival biztatóbbak. Sok oka van ennek, nyilván pihentebb is vagyok, jobb dolgok is történnek velem a szabadság hétfőin, mint egyébként, meg a hétvégi mélyrepülések után az új hét új reményekkel, a továbblépés és a továbbélés reményével kecsegtet. Hogy jogosan-e, azt nem lehet tudni.

Érdekes egyébként, hogy ebben az egyszerre hagyománytalan és jövőtlen világban az ember mégsem teljesedik ki a jelenben; a pillanat a legrosszabb arcát, a korlátolt anyagi szerzést és nem a bölcs teljességre törekvést mutatja. Nem csoda, hogy ilyen ideges lett a világ.

Tegnap azt írtam, muszáj kiállni, ezt ma sem gondolom másképp, de közben azt is érzem, hogy már nem vagyok egy Jean d'Arc alkat, úgyhogy esetleg mégis el kellene vonulni egy belső emigrációba, oder itt hagyni ezt az országot a francba, és elmenni a valahova, csak hát hol is lehet az a valahol. (Most a bálnavadászati botrány miatt pár napra kihúztam a listáról Izlandot, szóval maradt Írország. Az a szép zöld gyep ugye, meg a tenger.) Vannak olyan történelmi korok, amikor nincsenek igazán jó döntések. 

Egy dolog azért reménnyel tölt el, bár a reményekről is tudjuk, amit tudnunk kell, mégis a sok hülyeség okán mintha többet beszélgetnénk a köz dolgairól mostanában. Jó, a stílus olyan, amilyen, többnyire indulatokkal terhelt, de hátha elindul valami közbeszéd. Közben a hatalom ettől függetlenül, mint egy monstre mákdaráló, igyekszik bedarálni mindent és mindenkit. Szerintem ez egyébként akkor is így lenne, ha szóra sem méltatnánk a történéseket, abban pedig végképp nem hiszek, hogy azzal legitimizálnánk bármit is, hogy beszélünk róla. A hatalom sajnálatos módon legitim, csak rossz, és ennek mi mindenképpen szemtanúi vagyunk.

Olvasom Kehlmannt, és az ő meséjében van egy olyan fogalom, amit Hidegnek hív; egy körvonalazatlan, veszedelmes, ártó hatalom. Lehetne ezt a kifejezést a világ vagy az ország szeretetlen részére is használni, sőt akár erre a korszakra is: a Hideg kora.

(Üdítő amúgy ez a regény, mert bár sokkal kevesebb időm jut rá, mint szeretném, még abban a napi egy-egy órában is magával tud ragadni. Utoljára Darvasi Taligása volt ilyen.)

Más nincs, sajnos túl sokat alszom, és túl keveset dolgozom, és még a munkánál is kevesebbet sikerül a nyári pakolásból abszolválnom. Szomorúan kell megállapítanom, hogy az inszomnia látványosabb eredményeket produkál oldalszám és rendezettség szempontjából, az alvásnak viszont csak az alvás az eredménye. Hiába, a jó neurotikus attól is szorong, hogy nem szorong eléggé.