Makacsul

Két napja masszírozom az alkarom. Ez egy projekt a teniszkönyököm ellen, amit persze nem teniszezéssel, hanem gépeléssel szereztem, a masszázst meg egy videóból tanulom. Hát ilyen a modern ember, önmasszíroz kínjában. (Utóbbit ugye szó szerint kell érteni.) Egyébként segít, és jól is esik hallgatni a masszírozós figura megnyugtató hangját. Hangterápia.

Ahogy nézem a napsütést odakint, azt hiszem szép hétvége van, ami nagyon jó, csak kár, hogy én meg idebent vagyok a hegyekben álló munkával. Tegnap TSB elment kirándulni, gyönyörű helyeken járt, úgyhogy arra gondoltam, ha nem lesz ilyen feszített a tempó, meg a határidő, akkor én is csatlakozom hozzá. Igazából lehetne ebből rendszer is, mehetnénk akár minden héten. Vagy kéthetente.

Más. Ami a pénteki utolsó napomat illeti, elég fájdalmas volt. Megölelgettem, aki hagyta, elbúcsúztam, akitől tudtam, és persze idén még megyek majd gyakran, csak hát tényleg nem leszek ott. Jó, én leszek máshol, ez az egész helyzet a régi hely felől nézve nekem könnyebb. Ami meg az új helyet illeti, azzal kapcsolatban van bennem szorongás. Ez, gondolom, megkerülhetetlen egy ilyen magamfajta agyalós embernek. (Én még az agyalásomon is agyalok, mint látjuk.)

Még szerencse, hogy amúgy minden jó, rengeteg támogatást és szeretetet kapok a barátaimtól, és mióta BH az élet szeretetére tanít, egyre többet látok abból, milyen jó dolog élni. Függetlenül attól, hogy egyébként nagyon nehéz nyilván. Mostanában arra gondolok, milyen nagyon szerencsés vagyok, amiért olyan emberek vesznek körül, amilyenek. Még akkor is ezt gondolom, ha néha azért egész jókat tudok sírni, és nyomasztó álmaim vannak, mert közben meg makacsul ragaszkodom az örömhöz. Amúgy is ez a két dolog áll nekem jól: az öröm és a makacsság.