Labirintus

Vannak olyan szövegek, melyek bár egyszer létrejöttek, valaki leírta őket, mégis örök szavak: mindig léteztek, és mindig is fognak. Milyen lesz az a visszaröpülés. Például. Aki az embert nézi, a szív útjait mondanám, bár olyan elcsépeltnek hangzik ez, az ezt az egyenes labirintust látja, ezt a forró folyosót.

Pilinszky Egyenes labirintusa jutott tegnap eszembe, miután megnéztük A cukrász című filmet. Jó film, megmutatja, hogy a szeretet útja ilyen Pilinszky-féle egyenes labirintus, ez a nyitott szárnyú, egyenes zuhanás. A szeretet Isten közelsége. Még akkor is, ha férfi férfit szeret. Vagy ha nőt. És ha nő nőt. Vagy ha nő férfit.

Nem a politikai korrektség beszél belőlem, hanem a meggyőződés, hogy a szeretet egyszerű. Ami bonyolult, az talán valami más. A szeretet nem kérdezősködik, mondja Pál. Nem kérdezünk mi sem, mert a szeretet kérdésére nincsenek klasszikus értelemben vett válaszok. Legfeljebb hagyományok vannak, melyekhez, ha úgy kényelmes, az ember tarthatja magát. A hagyomány mindig lehetőség, és mindig választás kérdése. A szeretet nem.

Jó film A cukrász, mert nincsenek se kérdései, se válaszai, csak egyszerű képei vannak, egymással szemben ülő emberek, kézfogás, visszatérés, ölelés. A film vége semmi, csend, kimondatlan szó, egy nő Berlinben. A nyelvek elhallgatnak, mondja Pál. Én is csend akarok lenni. Meg fa. Gyerekszoknya. Nem ajtó. Kopogtatás.