Javítás


Világ életemben volt bennem törekvés megérteni a világot, a természet törvényeit, mert csodálattal töltött el a miértekre adható válaszok sokszínűsége. A társadalom törvényszerűségei azonban sokkal kevésbé hoztak lázba, talán mert a társadalmakat mozgató törvényszerűségek kuszábbak, talán mert általános érvényű titkok nincsenek is, mindig minden csak ott és akkor, azokra az emberekre igaz. 
Közben nem így van ez egészen, a társadalom is érdekes, lehet és kell is tenni azért, hogy elég jól (ha nem is tökéletesen) működjön, tagjai többségének megelégedésére és hasznára. 
Ha egy társadalom megítélésünk szerint rosszul működik, tenni kell az ellenkezőjéért, csak persze az is igaz, egy közösséget átalakítani, segíteni, hosszú folyamat, nem megy egyik napról a  másikra.
Nem mondom, hogy nem keserített el a választás eredménye, és nem mondom, hogy nem támadt kedvem hirtelen becsomagolni és elköltözni bárhova. (Majdnem bárhova.) De azt is látom, szemben a nagy nemzethalál-víziókkal, hogy elég sok dolgot lehet itt most csinálni az elkövetkező években.
Nem, nem váteszi hangulatban vagyok. De az az elképzelésem, meg lehet, sőt talán meg is kell tanítani a demokráciát. Meg lehet, és biztosan meg is kell tanítani az élet, a világ tiszteletét. Otthont kell teremteni a világban, a társadalmakban az Embernek.
Tanár vagyok, miben hinnék, ha nem ebben?
A tanulás persze elég hosszú folyamat, és nem kapkodással, hanem megfigyeléssel kezdődik. Megfigyelni a világot és benne az embert. Mindig ez az első lépés.
Olvasom a cikkeket itt-ott: miért hibás az ellenzék, a hétköznapi ember, a bárki. Értem a haragot, értem a kétségbeesést, mégis szeretném inkább azt megtudni, milyen hibákat követtünk el emberségünkből adódóan, és ebből továbblépve mit lehet kijavítani. A javított változat érdekel. Az emberi tartást is ki lehet javítani. A kihúzott gerinc mellől menekül a szolgalelkűség, az őszinte szavak mellől a hazugság. 
Azt tervezem, azon fogok gondolkodni mostanában, hogyan lehet a fiatalokkal már idejekorán megismertetni a demokratikus döntéshozatal módszerét, és hogyan lehet bennük felkelteni a szabadságra, az egyenlőségre, a testvériségre, a bolygó szeretetére való igényt. Nem olyan nagyívűen, ahogy ez most itt hangzik, de eltökélten. Elvégre ez a hivatásom. 


Megjegyzések

  1. A bennem még pislákoló tanári ösztön is ezt mondja: a nevelésen múlik szinte minden! Az otthonin és az iskolain főleg, de minden hatás nevel. Az iskolai adhat kritikai érzéket, hogy gondolkodjunk, választhassunk. A jó tanári példa hegyeket mozgathat meg és el sem mosódik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy ha el is mosódik, valami nyoma talán marad. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések