Fogyatkozások

Az önsajnálat nem jó, ezt tanultam hétvégén, meg azt is, hogy végeredményben mindig az a legjobb megoldás, ha az ember hagyja, hogy legyen olyan, amilyen. Ha lusta, akkor lusta. Énképző-kör. 

Én napok óta lusta vagyok. Vagy dekoncentrált. Szóképtelen ember. Próbálok a baráti tapasztalatokkal összhangban nem belefeszülni ebbe az intellektuális magatehetetlenségbe, és akkor tényleg jobb egy kicsit, például nem fáj a hátam (annyira). Persze arról fogalmam sincs, hogy ha az embernek szoros határidői vannak, akkor ezt hogy is csinálja ügyesen, de azt is érzem, hogy az idegeskedés nem használ. Kellene valami kapcsoló az elmémhez, amivel a boldog merengésből, a koncentrált munkába tudnék átkapcsolni.

Más. Ma értekezlet lesz, aminél bosszantóbb semmittevést nehezen tudok elképzelni. Ha időben megyünk, akkor foglalunk helyet hátul (mint a dedóban, tudom), és akkor azért lehet olvasni. Fel is töltöttem a Kindle-re Bubert. BH-tól kaptam. Istenfogyatkozás. A fogyatkozásos szavak mindig jók. Észfogyatkozás avagy a logikus gondolkodás alkonya (intellektuális kesergés), Fényfogyatkozás (depressziós versek tél végére), Létfogyatkozás (ontológiai számvetés) ésatöbbi. Lehetne ez egy írói attitűd: csak fogyatkozásról írni. Mondjuk elég nagy hülyeség is volna.

Annyi sok okosság volt ébredéskor a fejemben, jó volna nap közben is emlékezni rá. Másrészt kiesik. Lehet, hogy ez így normális, ahogy öregszik az ember, a dolgok kiesnek, és csendes gondolkodással pótoljuk a hiátusokat. Ha túl sok dolog kiesik, hosszúra nyúlnak a csendek. Ez azért talán nem univerzálisan igaz, de én ilyen öregséget szeretnék; csendeset mármint. Majd kapok, amilyet kapok. 

Más nincs. Ez a február olyan kaotikus és rövid. Egy napfogyott hónap.