Fák

Az utóbbi években ritkán keveredek furcsa, idegen helyekre, olyan helyekre mármint, amik nagyon idegenek az életszemléletemtől, úgyhogy ha mégis, akkor az azért meglep. Kevésbé vagyok résen talán, pedig ez nem helyes.

Tegnap egy kicsit ilyen élményem volt, felemás azért igazából, mégis elgondolkodtató. A püspökség látogatóközpontjában véletlenül botlottam múlt héten a kiírásba, kedves jó doktorom itt tart előadást, ráadásul egy olyan tanárral egy programban, akire régóta nagyon kíváncsi voltam. A szabadegyetem előadásainak fő szervezője, mint tegnap este erre rájöttem, Gyuri, akinek kiváló ízlése volt mindig is abban, mi a fontos.

Az este témája a segítségnyújtás volt, egy orvos és egy tanár, szép gondolat, és az előadók rá is szolgáltak a bizalomra. Örülök, hogy hallottam őket. Akkor mi a felemás? Hát ahogy ott ültem, és hallgattam ezeket az okos embereket, már az előadás vége felé jártunk, hát ez is tipikus egy kicsit, bejött a terembe egy pap. Én eléggé pro-pap meg pro-egyház vagyok alapból egyébként, elég jó tapasztalataim voltak abban az időben, amikor a templomba járást fontosnak tartottam, csodálatos papokkal találkoztam szinte kizárólag. Szóval bejött ez a pap, és a másik széksorba ült le, de tulajdonképpen mellém, úgyhogy önkéntelenül is megnéztem magamnak. És nem tetszett, amit láttam.

Tudom, a pap is csak ember, hát el kell engedni az elvárásokat, mégis fordult egyet a gyomrom, és nagyon kis híja volt, hogy ne álljak fel, és nem menjek oda hozzá, hogy megkérdezzem, miért? Sok gazdag embert láttam életemben, sok felesleges, hivalkodó, magamutogató ostoba dolgot. Az órák meg az ékszerek ezek közé tartoznak. A fickón egy olyan óra volt, a márkák sosem érdekeltek, nem tudom megmondani mi volt a neve, ami nagyjából egy éves fizetésembe telik. Persze lehetett utánzat is, de az öltönyéből ítélve aligha volt az. Azt hiszem, én még soha életemben nem láttam ilyen drága öltönyt. Eszembe is jutott az egyik templomban látott kiírás, ne adjanak a hívek a templom környéki hajléktalanoknak.

Szerencsére az előadásoknak vége volt, úgyhogy a rám törő hányinger elől kimenekültem a csodálatos, modern épületből. Odakint hideg volt, és arra gondoltam, vajon boldog és elégedett-e ez a pap az életével. És tudja-e, hogy el kellene adnia az óráját, és meg kellene keresnie, mivel tehetne jót.  Lehet, hogy nem tudja. 

Más. Arra gondoltam, el kellene menni pár napra egy csendes helyre. Csak nézni a fákat.