Végett

Ma megint álmodtam, most épp egy férfiről, aki egy trabantban repült valahová. Nem tudom, fontos volna-e az álmokra pontosan emlékezni, gondolom nem, mert akkor nem álmok volnának. Arra sem emlékszem, milyen színű volt a trabant. 

A repkedős álmok, gondolom, valami szabadságvágyat hivatottak kifejezni, szóval nem is csoda, hogy ilyesmit álmodok, hiszen tegnap megkaptuk az iskolai beléptetőrendszerhez járó csippünket. Egyelőre nem tudom, hol tartsam, kicsit tartok tőle, hogy el fogom veszíteni. Felnőtteknek nem túl praktikus egy ilyen telefontokba rakható szar.

Bridget persze vagy húsz percet hadovált arról összefüggéstelenül, hogy erre őt a törvény kötelezi. Ja. Nyilván a középkorban is a törvény kötelezte az egyházat, hogy máglyán elégesse a boszorkányokat. Lesznek-e autodafék tavasztól az iskolaudvaron? Bizti örülnének a lakótelep kisnyugdíjasai. (Szemét vagyok, bocs kisnyugdíjasok.)

Na mindegy, én már csak kettő napot tanítok a héten, utána már jó lesz. Rég vártam ennyire, hogy ne legyek abban az épületben. Tudom, keresek. Csütörtökön Miskolc, persze előtte még van egy százhúsz itemes fontos dolgok listája előttem, aminek minden egyes eleme borzasztóan fontos. Annyira reménytelen vagyok ebben. Mindig mindent elfelejtek.

Más nincs, ha nem mondtam volna, odavagyok a kortárs szerzők némelyikéért. Vannak köztük nagyon-nagyon rendes emberek. Azt remélem, az utókor majd tisztán látja, ki volt ebben a korban a szar alak, meg ki a tisztességes. Csak a történelmi igazságosság végett.