Végeérhetetlen

Ha ebben a tanévben van a heteknek mélypontja, akkor az a csütörtök. A végeérhetetlen órák, az ügyelet, amitől aztán egész nap se pisilni, se inni, se szusszanni egyet nem lehet, meg persze az érzés, hogy bármennyire is fáradt, még ott van az a nyomorult péntek is, elsőtől hetedik óráig, szinte reménytelenül. Tudom, persze, örüljek, hogy van munkám.

Tegnap bementem a kisfőnökkel megbeszélni a helyettesítéseimet jövő hétre. Kicsit elkerekedett a szeme, hogy kénytelen voltam szabadságra menni egy konferencia miatt, pláne, hogy pénteken egészségnap van, tehát éppenséggel tanórákat sem mulasztok. Röhögtem. Aztán elnézést kért, szoknia kell a furcsaságokat. Majd Bridget szemétségeit ezentúl furcsaságoknak hívom.

Ma délután osztályozókonferencia van, maradhatok hát egy kicsit tovább. Mindeközben tanárból egyre kevesebb van, én viszont hálistennek egyelőre immunisnak tűnök az influenzavírussal szemben. Hát ha eddig nem döglöttem ki, akkor most már nem is szeretnék. Csak alvásból jut kevés.

Jó lett volna ma pihenni délután, de a vizsgára készülő diákok miatt nem lehet. Ma is jönnek. Hát azért iszom egy felest, ha ez a két csajszi tényleg átmegy. Nem azért mert lehetetlen, hanem mert öntudatosan nem azt csinálják, amit mondok nekik. A pokol egyik kedves kis bugyra, gondolom, az öntudatos hülyéké.

Más nincs, a napok végeérhetetlenül sorjáznak egymás után, és pihenés ugyan nem lesz, de este talán baráti társaságba megyek. Ezer éve nem láttam kedvenc művész házaspáromat. Talán felmegyek hozzájuk egy baráti csevegésre. Majd meglátjuk.

A barokk zenén kívül például ezt a nőt is szívesen hallgatom ma reggel. Nem olyan nehéz kitalálni, ki az apukája.