Nem rohanok

Lehet örülni az életnek akkor is, ha valami nehéz.

Mustó Péter

És többnyire elég sok dolog nehéz. Vízkereszt van. Ilyenkor hagyományosan (vagy véletlenül) a lélekről olvasok. Idén az idős jezsuita könyvének a felénél járok éppen, aminek az a címe: Megszereted, ami a tiéd. Kedvemre van, bár olyasmikről ír, amik tulajdonképpen evidenciák, és bár (talán a közérthetőség kedvéért) túl egyszerűen fogalmaz, mégis kedvvel olvasom. Gondolom, ilyen lelki segítő könyvet is csak hiteles embernek érdemes írni.

Egyébként, bár keresztény a megközelítés, tehát a szerző Isten és az ember viszonyát taglalja, nagyon szeretem benne, hogy mégis az ember van a fókuszban, és olyasmiket ír, amit egyébként a jóga is mond: odafigyelni a lélekre és a testre is, teret képezni a testben. Utóbbi az egyik kedvenc gondolatom, amikor az emberi testről van szó. A tér öröm. A szabadság maga.

Más. Tegnap olvastam pár cikket, aztán megírtam az absztraktot a konferenciára. Most azon gondolkodom, megírjam-e ma az előadást is, vagy ma inkább mást csináljak. Annyi munka gyűlt össze januárra, hogy ki sem látok belőle, de hát ez se baj, eltakarja legalább a napok szürkeségét.

Nem tudom, a tavaszi meleg teszi-e vagy tényleg a túl sok dolog, amit csinálok, de úgy érzem, elrohan az egyébként vánszorgó január mellettem. Én, azt hiszem, most éppen nem tartok semerre az életemben, nem rohanok sehova, csak vagyok. Mert lenni, és pláne itt lenni, most jó. Bámulom majd a napfényt, ha ideér.