Madártávlat

Nos, tegnap délután elkövetkezett ez is, ahogy egy kissé lökött facebook fiók tulajdonosánál olvastam épp egy hete, ez a Fuck this shit o'clock. Vagyis bevégeztetett a munkahét, a főállású munkahét mármint. 

Ez nyilván nem azt jelenti, hogy akkor most hátradőlök és bámulom a nagylábujjam (milyen vonzó pedig egy ilyen szombati program), hanem belefogok az egyéb munkákba. Kedvvel teszem, ez a helyzet, hát mit tudom én, talán sosem titkoltam a munkamániámat, aminek egy része persze csúnya küzdelem a szolgáltatók csekkjei, a viszonylag minőségi kaja, és kamaszigények Bermuda-háromszögében, ahol gyakorlatilag bármennyi pénz el tud tűnni egység idő alatt, de a másik része színtiszta szellemi örömforrás. 

Biztos van a munkaörömnek is biológiája, a gondolkodás is felszabadít valami hormont, azt hiszem, talán nem oxitocint, mert azt az ölelés ugye, esetleg szerotonint, és ha van olyan, hogy a futók gyönyöre (most olvastam), akkor miért ne lehetne a gondolkodóknak is gyönyöre. Legyen.

Ma cikket írok. A tanítás nem mindig vidám dolog, néha elfárad az ember, elege van a főnökéből, a kollégáiból, a tanítványaiból, önmagából, a büdös osztályteremből, a mindenből. Ilyenkor jó a gyakorlati mellett elméleti embernek is lenni. Jó, mert alkalmat ad arra, hogy átgondoljuk, mit is csinálunk, és hogyan csinálhatnánk jobban a meglévő keretek közt. Vagy ha erre nincs mód, akkor legalább elgondolkodunk. Vigasztaló madártávlat ez, rálátni innen a világra. 

Hogy felkészüljek a cikkírásra, ma hajnalban (igaz, jóga helyett) az odakint éneklő madarakat hallgattam. Milyen máshogy látják ők a világot. Egyszerre közelebbről és távolabbról is. Az ember néha szívesen lenne madár.