Hippi nap

Miközben azt olvasom, hogy valami őrültek épp január 27-én óhajtanak Horthyról emlékezni (Boross Péter, Lezsák Sándor stb.) és fogom a fejem, hogy ennyire azért nem lehetnek ostobák (de), az is eszembe jut, amit anyám mesélt, hogy a kis barátja Horthy keresztfia. Ah. Vajon mikor lesz tele az ország a mostani vezető keresztgyerekeivel? A keresztség fogadalma persze hogy volna olyan módon értelmezhető, hogy beleférjen a gonoszság? Hát ez se érdekel semmit. Az emberek mondanak mindenfélét.

Más. Lassan vége ennek a nyomorult első félévnek, és reményeim szerint egy picit kevésbé nyomorult következik. Ez egy olyan naív dolog, viszont legalább utazom majd egy kicsit. Varsó is izgat, de Gdanszk pláne. Erről eszembe jut a projekt, meg a még rengeteg feladat mindennel kapcsolatban. Még jó, hogy a feladatok egy részében van öröm is. Az az igazság, hogy még a pszichothriller-fordításban is örömet találok, sokkal jobban megírt könyv, mint szegény Dick. Itt is szenvelegnek olykor, de valahogy nem olyan nyakatekert módon. Simplicitas delectat. Kellene egy ilyen bölcsesség is. 

Milyen kár amúgy, hogy pont a főállásom juttat mostanában kevesebb örömhöz (vö. #mindhülye). 

Más nincs, irdatlan mennyiségű munka van minden napra, de majd március elején sóhajtok egy nagyot. Meg persze máskor is sóhajtok a megkönnyebbüléstől, csak valamivel kisebbeket.

Mára legyenek ezek az örök hippik. Néha kellene egy ilyen hippi nap: meztelen köldökkel, mezítláb üldögélni a munkahelyen. Peace.