Dunyha

Azt bírom a hóesésben, hogy pár óra után mindenki megnyugszik tőle. Talán van a havazásban valami a dunyhák melegéből, meg abból a józan belátásból, hogy a dolgok nem mindig rajtunk múlnak.  Az ember kénytelen belátni, hogy tulajdonképpen egy kicsit lassabban is lehet élni.

Ismerve a helyi úttakarítási viszonyokat, nem vagyok biztos benne, hogy ma reggel érdemes buszra szállnom. Lehet, hogy jobban járok, ha eleve gyalog indulok neki. Már persze, ha addigra kicsit alább hagy a havazás, mert akkor még fotózni is érdemes volna. (Délután sajnos nem fogok tudni, mert mire Bridget abbahagyja az önfényezést, pont besötétedik.)

A hétfőket továbbra sem szeretem, de azért az nagy ajándék, hogy a hétnek ezen az egyetlen napján nem kezdek korán. Van egy kis időm hozzászokni a gondolathoz, hogy elkezdődik a munkahét. Azért ez egy kegyelmi állapot a hétfői nulladik órákhoz képest.

Hétvégén kicsit haladtam a fordítandó pszichothrillerrel. Ezerszer könnyebb a nyelvezete, mint az előző könyvnek, annyi mindennek nem is kell utánanézni, viszont elég hosszú. Hát valamit valamiért.

Más nincs, béke van, becsomagolja a havazás az idegeimet is. Jólesik. Hamarosan elutazom Miskolcra.