Csónak

Néha úgy érzem, egy kicsit olyan az életem, mintha valami kedves csónakban hányódnék az Indiai-óceánon. Hol valami hullám tetején, hol egy hullámvölgyben, és a táj is változik: a távolban néha egy sziget bukkan fel, partot is lehet érni olykor. Aztán tovább kell hajózni, napokig, hetekig, szikrázó napsütésben, vagy éppen súlyos, szürke felhők alatt.

Nyilván mindenkinek ilyen az élete egy kicsit, vannak jó napok, vannak csodásak, meg nem annyira jók, sőt borzalmas kilátástalanok. Nem olyan meglepő ez. Vannak semmilyen napok is amúgy, azokat kellene igazából jól kihasználni. Nem is hogy megtölteni valamivel, hanem élvezni. Ringatózni a vízen, nem gondolni semmire. Nekem semmire gondolni a legnehezebb.

Tegnap valamilyen napom volt, nem ilyen semmilyen. Reggel Andrásnál voltam, aki gyógymasszőr. Ez azt jelenti, hogy bár nagyon jót tesz,többnyire fáj, amit csinál. Talán tegnap volt először, hogy nem mindig fájt, sőt, mintha többször is kedvesen végigsimította volna a hátam. Ez persze valószínűleg nem igaz ilyen formán, inkább az lehet, hogy már nem minden izmom van görcsben. A simogatáshoz minden bizonnyal el kell lazulni. Ha elaludni nem is fogok még vagy tíz évig gyógymasszázs közben, talán egyszer eljutok oda, hogy tényleg ellazulok. Ez volt a napomban a jó. A rossz dolgokról most nincs kedvem mondani semmit, mert egyrészt mindig ugyanazok a dolgok rosszak, másrészt amíg nem tudok változtatni rajtuk, nem is érdemes foglalkozni velük igazából. 

Más. A januári melegtől egészen úgy érzem magam, mint egy bágyadt őszi légy. Vagy tehén. Leginkább csak aludni szeretnék, vagy heverni egy mezőn.