Álomzóna

Vannak különösen furcsa reggelek. Ezeken a reggeleken ébredés után még utánam szól az álom, konkrétan, hallom az utolsó szót, mint a barátét vagy a szeretőét, aki még utánam szól búcsúzóul: vigyázz magadra, szeretlek, de a hangja elhal, elindul a lift vagy a vonat. De a mai szó nem volt se mélyértelmű, se romantikus: zónaóvodás. Mit lehet ezzel kezdeni?

Lassan, fázósan indul ez a mai nap. Csúnya fejfájással ébredtem, ami már javult a gyógyszer hatására, de valahogy nehezen kecmergek ki a zónaóvodások szürke álmából: reggeli mini-Tarkovszkij.

Amúgy nyugalom van, hétvégére sok munkát terveztem, de nem boldogulok vele. Lusta vagyok vagy csak fáradt. Egyik sem kedvez a határidős munkáknak. Ehhez képest tegnap és ma is séta volt/lesz. Ilyen hülye vagyok, de hát olyan nagy szükségem van a csendes beszélgetésekre, és a térre - ezt kapom a barátaimtól. Mi lehetne a nyugalomnál nagyobb ajándék a túlfeszített munka után?

Más nincs. Tegnap megírtam az előadásom Miskolcra, talán jó lesz, csak kell hozzá ilyen szórakoztató elem (pépété). Csütörtökön már utazom, alig várom, olyan jó lesz abban a jó levegőjű városban együtt lenni megint, a kedves, jó emberekkel, barátokkal. Az is otthonos város lett. Soklaki növény lettem.

Na dolgozzak már.