Ösvény

"...azt hiszem, nem szabad megfeledkeznünk semmiről, amiről tudjuk, hogy van. És járni a keskeny ösvényen, amit a meg nem feledkezés és a meg nem bolondulás kijelöl." Ezt tegnap András László írta egy kommentjében Nesbo új regényének egyik részletéhez kapcsolódva, de azt hiszem, ez a gondolat ma nagyon is érvényes az emberi élet minden pillanatára. Hiszen úgy egyensúlyozunk a feledés és az őrület két vonzó szakadéka közti borotvaéles hegygerincen (józanságnak, épelméjűségnek nevezzük azt), hogy se biztosítókötél, se bukósisak. Talán a társ, a barátok segítő keze, és az örökkévalóságra rögzített isteni horizont az egyetlen, amibe a kéznek és a pillantásnak kapaszkodni lehet.

Ma befizettem az volt férjem után rám maradt céges bankadósság utolsó részletét. Ez az adósságnak csak nagyon kis része, a többit 2023-ig fizetem. Azért az égiek gondoskodtak róla, hogy rengeteg időm legyen gondolkodni a bizalom és a szeretet témáját illetően. Mire a végére érek ennek a gondolkodásnak, biztos nagyon hálás leszek mindenért.

Jó sok leckét kapok amúgy a hogyan váljunk vagy ne váljunk áldozattá kérdéskörben is. Meguntam én ezt az áldozatszerepet az a helyzet, szóval lehet, hogy se ennél a kiadónál, se másiknál nem kapok munkát többet, de nem fogom hagyni, hogy hülyének nézzenek. Tudom, sokan elmondták nekem, ilyen ez a biznisz, a kiadók késve fizetnek, hát istenem, gondolom, inkább örüljek majd, ha megkapom a pénzt. Biztos hülyeségnek tűnik, hogy ezen felhúzom magam, de elfogadhatatlannak, tisztességtelennek és felháborítónak érzem az egész hozzáállást. Mondhatja valaki, hogy ne hozakodjak elő demagóg érvekkel, de hát igenis, a szolgáltatónak nem tudom mondani, hogy majd egyszer kifizetem a számlát, mert egy nap késedelem után is büntet. És ami még ennél is fontosabb, engem komoly kár ért. Ha ugyanis nem azzal töltök az életemből egy csomó időt, hogy nem túl sok díjazásért komoly szellemi munkát végezzek, akkor csinálhattam volna mást.

Nem nyűgös vagyok, és nem bosszúvágyó, hiszen szeretek fordítani, jó kiegészítése a fizetésemnek, ami minden hírrel ellentétben nem kurva sok, tehát megélni például nem tudok belőle, viszont nem hagyom annyiban a dolgot, mert a munkát elvégeztem, ezért a fizetség jár. Időben járt volna méghozzá. Szerintem nagyon fontos volna, hogy világossá váljon az az egyszerű dolog a munkaadók számára, hogy a szerződés nem csak az alkalmazottakra, munkavállalókra nézve kötelező érvényű, hanem rájuk is.

Pont öt éve írtam egy harcos posztot, és az a helyzet, hogy bármennyire nem látszik rajtam, mert kedves és megértő ember vagyok, én tényleg komolyan gondolom a harcot. Tudok Szent György lenni, ha kell.

Amikor elváltam, a poszt elején említett ösvényről nem is nagyon tudtam, hogy létezne. On hope, mondja az angol arról, amiben csak bízik. Nekem a könnyű felejtés és az őrület közti ösvényre lépni ilyen on hope volt. Csak reméltem, hogy van, mert látszani nem látszott semmi.

Úgyhogy még az is előfordulhat, hogy életemben először beperlek valakit. Kizárólag az ösvény miatt. Mert már elég széles.