Nem segít

Bár szeretem a filmeket, egyre ritkábban járok moziba, és ha mégis elmegyek, szinte kizárólag a művészfilmeket vetítő Apollóba, ott ritkábban csalódik az ember. Mondjuk csak az esetek 30-40 százalékában.
Tegnap TSB jóvoltából Östlund A négyzet című filmjét láttam. Bár a rendező előző filmjét (Lavina) roppant idegesítőnek tartottam, ez most megfogott. Nem mondom, hogy katarzisban lesz része annak, aki beül erre a 142 perces filmre (most de tényleg miért nem lehetett normális hosszúságban megcsinálni ezt a filmet?  a néző nem hülye, érti a rendező mondanivalóját rövidebben is), de szerintem nagyon sok fontos kérdést felvet, és nagyon sok dolog miatt elgondolkodtatja a nézőt ez az alkotás.
Hogy miről szól? Hát azt hiszem, alapvetően a látszat és a valóság közötti határról, a színlelésről, a modern társadalmak érzékeny és kifinomult emberében benne lakó tanácstalan állatról. Az abszurd történet főszereplője egy modern, svéd Gregor Samsa, aki tanácstalan kis csótánnyá változik, miután ellopják tőle a telefonját és a tárcáját, hogy aztán ezzel a veszteséggel igazolja mindazt, amit később a telefon visszaszerzése érdekében tesz. Na igen, a gazdag és nyugodt Skandinávia sem tud mit kezdeni azokkal a társadalmi jelenségekkel, melyeket kénytelen nap mint nap megtapasztalni.
Persze a film nem csak erről a semmiért felelősséget vállalni nem tudó és akaró fickóról szól, hanem még sok minden másról is: arról, hogy az ember mit kezd a hatalmával, hogy bizony van, aki a hatalomra gerjed, akinek (perverz?) örömet okoz, ha van felette valaki, szól a társadalom csendes embereiről – a koldusokról, a gyerekekről, a bevándorlókról, a más szexuális identitású emberekről, a média ostoba agyatlanságáról, a csürhéről, a segítség elmulasztásáról... Östlund aligha tudott volna ennél aktuálisabban kérdezni.
Nem tudom, mit mondjak amúgy, mert a jó kérdések, a metsző gúny és az abszurd felmutatásán túl nincs megnyugvás, nincs katarzis. Minden marad a régiben, a múzeum főkurátora nem változik vissza emberré, a társadalom nem lesz kevésbé képmutató, és továbbra is csak a meggyötörtek segítenek egymáson, amíg tudnak.
Szerintem érdemes megnézni, a pofon fáj persze, ég az ember arca a szégyentől. Aztán hazamegy, megiszik egy pohár bort, és próbálja elhitetni magával, hogy ő jobb ember. Vagy legalábbis ember. Nem biztos, hogy igaza van.
A zene zseniális.