Harcos hétköznapok

Semmi sincs véletlenül, gondolom, pláne a választott nevek nem. Arról jutott ez most eszembe, hogy mennyit kell nekem harcolni az életben, és bár ehhez a legkevésbé sincs kedvem, sőt vannak reggelek, amikor összeszorított foggal kell kényszerítenem magam az életre, úgy fest, harcosnak születtem. Jó, inkább valami peaceful warriornak vagy pszeudo-harcosnak, mert leginkább heverni szeretnék könyvvel a kezemben egy teraszon, vagy reszelni valami fakeretet egy csendes műhelyben, ahol a fűrészpor kavarog az ablak előtt, vagy nézni kifelé egy ablakon valami kertre, teásbögrével a kezemben, vagy csak úgy történeteket írni hobbiból. Mégis mindig felállok, mégis megint lélegzetet veszek, és megyek tovább. Magyarázat nincs.
Más. Új munkahelyet keresek, csak nem találok. BH szerint nem kell aggódni, nem keresek extrém sokat tanárként, hátha találok nemtanári állást, ami ennyit vagy többet fizet. Nem tudom. Próbálok bizakodni, meg nézem az álláshírdetéseket. Mégiscsak hegesztő kellene legyek. Esetleg huszonöt év alatti hostess. Az a helyzet, hogy legjobb volna kitalálni magam, de úgy hogy a barátaimmal kelljen együtt dolgozni, a bejárat fölé meg kiraknánk valami hülyéket távoltartó foghagymakoszorút vagy valamit.
Na mindegy, Kemény István esszékötetét olvassátok el, mert érdemes. Én most nekiállok dolgozni, bár a szomszédban épp most verik szét a munkások a lakást. Ismét. Ez a szomszédok perverziója.