Hanyatt

Az elmúlt hetekben elég sokat beszélgetek a gyerekeimmel, ami nagyon jó, sőt, azt hiszem, ez nagyon fontos, és kicsit szomorú dolog, hogy tényleg kevés idő jut erre. Persze erőszakoskodni nem lehet, és nem is állítom, hogy könnyű dolog ez, mert csak előkerülnek a régi hibák, mármint a mi hibáink, mert aligha van olyan szülő, aki mindig mindent jól csinált.
Egy kicsit meg is viselnek ezek a beszélgetések, tegnap estére alaposan lerágta a múlt az immunrendszerem, mozdulni sem bírtam a derékfájástól, a fejfájástól, az önvádtól és mindentől, ami hirtelen túl élénken idéződött fel bennem. Hálistennek a jóga nagy találmány, csak kicsit kár hogy nem ez a foglalkozásom napi 24 órában. Most már tudok mozogni is, bár virgoncnak éppen nem érzem magam.
A hét nagy híre, hogy a legidősebb gyerekem úgy döntött, neki tulajdonképpen most van elege a kilátástalanságból ebben az országban, inkább felkerekedik, és szerencsét próbál máshol. Nem tudom, mit mondjak neki, abszolút igaza van, persze a szívem szakad meg. Távol lenni a szerettektől szar dolog, fényesíthetjük ezt úgy, ahogy tetszik, akkor is az marad. Bízom benne, hogy megtalálja a helyét, hogy szerető barátokra és férfire talál majd egyszer, aki megbecsüli, és akivel boldog lesz. És hogy lesz ideje mindezt türelemmel kivárni.
Más nincs. Munka és munka. De ma inkább majd amint lehet, megint visszafekszem a padlóra hanyatt. Az legalább biztos hely.