Eltévedt nap

Az a felnőtt... jut eszembe néhány sor, de nem csak Mindenszentek és a halott apám, hanem Kemény István esszéi miatt is.
Hogy ki a felnőtt, ezen gondolkodtam el reggel, a "gyereknek is öreg" vagy "az öregnek is gyerek", és arra jutottam, igazuk van a költőknek: felnőtt az, aki magában áll, latorként egyedül, de akit ennek ellenére még gyermekké tud tenni a szeretet.
Szeretem, hogy Kemény felnőtt. Hogy József Attila és Piliszky is az volt-e, azt nem tudom, de mivel magam is szeretnék felnőtt lenni, nem okoskodom más életén. Mondjuk a felnőtt a magáén sem okoskodik, csak okos. Tudása van a világról és önmagáról.
Azon gondolkodom néhány napja, hogy a felnőttség talán valami kulcsfogalom, amivel foglalkoznunk kellene. A mindent kritizáló korszellemmel szemben az egyéni felelősség fontossága és felvállalása. Az önzéssel szemben az én. Hogyan lehetne ezt jól megfogalmazni? Mert az én nem önző, hanem a másikat elfogadó. Az énnel szemben az Isten, a világ Te-je egyformán hangsúlyosan kellene álljon azon a magányos udvaron. Két árnyék. Két oszlop, amin a világ megtámaszkodik. Köztük a híd: a szeretet, nem az érdek. Hídfilozófia.
Próbálom magam arra rábírni, hogy másokkal szemben ne legyen bennem értékítélet, csak megfigyelés. Nézzek csak, ne színezzem át a képet. Ne legyek elfogult semmilyen irányban. Nem olyan könnyű csinálni, mint leírni, még retrospektíve sem, még apámmal kapcsolatban sem, pedig a holtak hagyják magukat.
Mindenszentek madárcsicsergéssel és szikrázó napsütéssel köszöntött be, csupa élet, csupa öröm, csupa várakozás. Lehet, hogy ez egy eltévedt nap.