Áthúzódó

Sok pihenés, sok folyadék, semmi stressz - ezt a jótanácsot hallom előre a délutáni háziorvosi vizsgálatra a kedves, ám kissé nemtörődöm háziorvosom szájából. Nem vagyok nagyon rosszul amúgy, de ma egyébként is vissza kell mennem hozzá, egy hónapja ott hagytam a leleteim az asszisztensnőnek, hogy adminisztrálja le a szép szorgosan elvégzett aktuális kontrollok és nemtommik papírfelhalmozódását, aztán azóta nem annyira sikerült visszajutnom.
Nem kedvelem ezeket a nyűgös kórokozókat a testemben, meg ahogy a diszkomfortérzés nyúlik át egyik napról a másikra. Ha délutánig nem javul a helyzet, marad a hányinger, meg a gyengeség, akkor kénytelen leszek táppénzre jönni. Öreg vagyok én már az iskolai önfeláldozáshoz. Jobb, ha meggyógyulok itthon.
Amúgy nem egy nagy csoda, hogy megbetegszik az ember a mi kis koszlott iskolánkban. Sok a beteg gyerek, és a szellőztethetetlen termekben elég ügyesen megtelepszenek a kis vírusok, meg baktériumok. Inkább az a csoda, hogy még nem hiányzik a fél iskola. (Azt a pletykát hallottam amúgy, hogy Bridget népszerűsége az iskolán kívül sem szárnyal az egekig. Nem lep meg.)
Más nincs. Tegnap elkezdtem fordítani a kis pszichokönyvet. Ez nem tűnik olyan veszélyesnek, mint az előző, bár nem is különösebben érdekes, ráadásul kicsit erőlködve írta a szerző. Jó volna olvasni is most már.
Néha azon kapom magam, hogy hiányzik Miskolc. Pedig két napnál többet még sosem töltöttem ott.