Szabadulás

Régen ébredtem ilyen rosszul, mint ma reggel: gyötrő fejfájásra, hirtelen rálátással a világ hófehér, kilátástalan, homokos síkjára. Az embernek nagyon tudatosan kell akarnia a jót ahhoz, főleg a saját életében, hogy ne ragadja el az elkeseredés. Az elkeseredés, mint az embert a jeges tó mélyére rántó kígyó.
A szabadulás bibliai értelmén gondolkodom: hogy mit is jelent megszabadulni a fogságból, mert úgy tapasztalom, az ember sokszor önmaga foglya. A munkája, a problémái, a rossz kapcsolatai, az önmagával szemben megfogalmazott értelmetlen, rutinelvárások foglya.
Nagyon kellett koncentrálni, de kimásztam a fejfájásból, a homokos síkról elvergődtem egy ligetig, ahol most megpihentem. Keresem a világnak azt a részét, ahol szabad lehetek. Ilyen zsoltár is van, nyilván, hogy elmerültem a kétségbeesésben, de te megszabadítottál, Uram, és kivezettél a sötétségből.
Hétvégén megint beszélgettünk a jóról, és valahogy az útkeresésben is azt az ösztönös megérzést gondolom követendőnek, mint ahogyan valamiről igazából szinte mindig meg tudjuk mondani, hogy jó-e vagy sem. Kellene erre egy pszichológiai kísérlet. Elvárások nélkül és elvárások környezetében feltenni ugyanazt a kérdést. Helyes-e enni adni az éhezőnek? Helyes-e enni adni a hajléktalan éhezőnek?
Más. Elkészült az elvileg nagyon végleges órarendünk. Október elején. Persze a termek nem stimmelnek, de sebaj. Ez a tanév egy újabb semmire sem jó tanév sajnos. Mire termem lesz, már itt az októberi heti rendezvény. Mire annak vége, itt az őszi szünet. Egyszerűen nem lehet tanítani, mert soha semmi sem állandó, semmi sem tervezhető, mire megszokná a gyerek, hogy mikor és hol van óra, már nem ott van, nem akkor, vagy ha igen, akkor legalább összevonok két csoportot, akik viszont hálistennek nem férnek be a terembe. Nehéz ügy. Az iskolák amúgy sem mindig a legjobban működő helyek, de a mi iskolánk valami nem múló káoszban vergődik szeptember elseje óta.
Más nincs. Írni kellene valami békés novellát (maximum egy holttesttel), és olvasni kellene valamit, ami nem nyomaszt. Meg feküdni a vízparton, és hagyni, hogy a napfény átmelegítse a testem.