Hogyan

A tegnapi sátáni összeesküvést taglaló nyilatkozatok és az iskolában megtapasztalt működésképtelen mindennapok után egyre komolyabb kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a döntéshozók és a magyar polgárok elmeállapota vajon megfelel-e annak, amit úgy általában, konszezusos alapon normálisnak szoktunk nevezni.
Nem akarok itt politizálni, nem is sok értelmét látom annak, hogy azt kutassam, ki és miért mond már-már felfoghatatlan ostobaságokat, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy kimondja. Hogy a hatalomtól elvakult, paranoid személyiségzavarral rendelkező emberek fejében miféle eszelős elméletek születnek meg, az nem érdekel, mert a világban sok a hülye. Ami aggaszt, az az, hogy Magyarországon van egy ilyen butaság alapon burjánzó hülyeségfelhalmozódás, ami nagyon gyorsan terjed.
Egy ideje beszélgetünk arról baráti körben (főleg tanár barátaimmal), hogy a tanítványaink körében  egyre aggasztóbb méreteket öltő mentális zavarodottság hogyan is volna, ha nem is orvosolható (nem vagyunk se gyógy-, se fejlesztőpedagógusok), de legalább valamiféle működőképes keretek közé szorítható, hogy legalább elviselhető legyen mind számunkra, mind az iskolában tanuló többi diák számára.
Nem vagyok pszichiáter, nem tudom az okokat, és nem vagyok kirekesztő sem, de azért úgy érzem, valami megoldást tényleg kellene találnunk erre a problémára, mielőtt az ország vezetőiről túl sok emberre ragad át a téboly. Nem lehet például kezdeményezni parlamenti képviselők felmentését ilyen alapon? És nem lehetne megmondani a főnökömnek például, hogy őrültség, amit csinál, és nincs is benne rendszer? És tényleg nekem kell megoldást találnom arra is, ha egy (egy!!?? ugyan) diák képtelen arra, hogy uralkodjon magán annyira csak, hogy órát tudjak tartani a többieknek?
Én csak egy tanár vagyok, nem szuperhős, nem miniszter, nem igazgató. Én a saját dolgomat akarom csinálni, nem másokét. Most mégis úgy érzem, mintha egy elmegyógyintézetbe csöppentem volna, ahol befalazták a kijáratot, viszont mindenkinek ugyanaz a téveszméje: hogy ez így jól van, vagy ha nincs is jól, majd megoldódik. Hát az a rossz hírem, hogy kurvára nincs ez így jól, és nem is oldódik meg. Magától biztos nem.
Én nem tudom, hogyan tovább. Elfogyott belőlem a türelem.