Elmélet

Miközben egyre határozottabban fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy a világ az őrület felé tart, és hogy az emberek elveszítették józan ítélőképességüket, az őrülettel szemben néha mégis ott van a szépség, a józan gondolkodás, a jókedv, és egymás megbecsülése.

Tegnap elkövettem azt a hibát, hogy elmondtam újra, mit gondolok az erőszakról. Talán nem kellett volna, de dühít a cinizmus, ingerel az ostoba gőg, és elszomorít az empátia hiánya. Nem tudom, mi a jó megoldás. Legyinteni, hogy mindenki hülye, nem foglalkozni a világ dolgaival, vagy harcolni. Mi lehet az oka, hogy a bölcs belátás helyett az eredménytelen harcot többre tartom most? Nem tudom. 

Múlt héten az egyik csoportban, akikkel idén nehezen birkózom meg, valaki azt mondta, hogy milyen érdekes, hogy nem ordítozom. Azóta gondolkodtam ezen. Lehet, hogy néha ordítozni kellene? Mármint nem a diákokkal, hanem a világgal. Lehet, hogy a csendes szavaimnak nincs semmiféle visszhangja? Lehet. 

Bántalmazó kultúra ez a miénk, írta tegnap Sir Artemon, és alighanem igaza is van sajnos. Nem tudom a megoldást. Arra sem, hogy emberek miért nyilatkoznak vagy írnak faszságokat, melyeket aztán kis idő múlva visszavonnak. Nem úgy gondolták. Ja. Elég hülyeség amúgy is elméleti vitát folytatni az erőszakról, mert aki elszenvedte, az sérült, aki nem, annak nem nagyon van fogalma a dologról. Szerencsére. Nem kívánom senkinek, hogy legyen része benne, inkább csak együttérzést vártam volna.
Ezer szerencse, hogy barátság és szeretet van az életemben, mert ezek nagyon is gyakorlati dolgok. Olyasmik, amik az életben maradáshoz elengedhetetlenül szükségesek.

Más. Van ez az új közös projektünk Joe-val, amitől picit tartottam eddig, de a tegnapi közös foglalkozás után megnyugodtam. Csak kollégaként ismerem, tanárként nem, talán egyszer voltam az óráján évekkel ezelőtt, úgyhogy most újdonság volt látni, hogyan dolgozik: abszolút másképp, mint én. Más a kommunikációs stratégiája, más a habitusa, más tempóban megy előre. Nagyon érdekes tapasztalat. Mindennek ellenére fogunk tudni együtt dolgozni, azt hiszem.

Más. Olvasom Kemény esszéit. Szeretem ezt a fura férfit. Mármint szeretem, ahogyan gondolkodik. Meglepem magam mostanában. Este erről a könyvről (bár még csak a felénél tartok) fogunk beszélgetni a szobrász barátoknál fent a hegyen. Meg arról, ami a világban zajlik. Fontos kérdésekről, írta Judit. Tényleg fontos kérdések vannak a világban. Például az, van-e jövőképünk.