Bizalom

Nem is tudom, vigasztaló vagy szomorú, hogy az ember egyszer csak elérkezik egy pillanathoz, ahonnan már kénytelen-kelletlen mégiscsak odalátszik a halál, ahonnan már nem mondhatja vállrándítva, legfeljebb fiatalon hal meg, mert már semmiféle mércével, még a legszubjektívebb elnézéssel sem tekinthető fiatalnak.
Persze nem fiatalnak lenni alapvetően nem rossz, mert az ember egy csomó, fiatalkori nyűgét letudta már, most hirtelen nem jut eszembe egy sem, vagy csak olyasmi, ami most is megvan: pénztelenség, hol fogunklakni satöbbi, de mindegy, nyilván voltak gondok, amik most nincsenek, úgyhogy nem gondolom, hogy "régenmindenjobbvolt". Még akkor sem, ha régen sok dolog volt jobb, főleg az ember teste volt engedelmesebb, problémamentesebben működő, meg az idegrendszere rugalmasabb.
Hevertem ma reggel az ágyon, az október olyan, hogy onnan már azért látszik, ez is egy újabb elbaszott tanév, meg hogy közelít a tél, és hogy megint egy születésnap, amivel kapcsolatban leginkább csak abban reménykedik az ember, valahogy kerülje el a figyelmét, hogy a párkák lassan pattanásig feszítik a fonalat. Hulla hopp. Szóval hevertem az ágyban, kedvem szegetten, és azon gondolkodtam, mit is szoktam várni az októberben. Nem nagyon jutott eszembe semmi. Szomorú, hogy az október egy ilyen várakozásmentes hónap lett.
Még sokáig élhetek, még sok dolog történhet velem, de most nem érzek semmiféle lelkesedést magamban. Se egy további 25 év kölcsöntörlesztésre, se a mindörökké albérletesdire, se az egyedüllétre, se valami hülye társkereső szolgálatra, se még húsz év tanításra ebben a csodálatos iskolában... Érdekes érzés, de amúgy semmi köze a kiégéshez. Jó van benne csalódottság, de amúgy egy pici elégedettség is, meg az esélytelenek nyugalma. Olyasmi ez, mint amikor a töredezett  lakkot szépen legyalulják az asztal lapjáról, akkor ugyan sérülékeny a fa, de megint tiszta, megint lehet új(szerű) az újabb réteg lakktól. Ha akarjuk, éppen más színű is lehet.
Nehéz megmondani, miben bízik az ember egy ilyen helyzetben, magában persze, Istenben mondjuk, aki akar, én azért a szerencsében is bízom. Nem tudok erre racionális magyarázatot adni. Egyszerűen jólesik bízni valamiben, és ennyi idősen már ezt is megengedhetem magamnak.