Back

Közben hazaértem, az ottani novemberi ködöt az itthoni hideg és eső váltotta, tegnap pedig a diffúz fáradtság mellett a szél. Még bennem volt a boldog és puha melegség, de estére ez is megkeményedett kicsit.
A doktornő aggodalmát fejezte ki, hogy ilyen vírushólyagokkal a torkomban akarok dolgozni menni, és be kell vallanom, magam sem értem, miért nem alhatok inkább itthon mondjuk napi 20 órát egy ideig. Jó, értem mégis, éhen lehet akkor halni. Nem feltétlenül normális ez így.
Nem tudom, lehet, hogy a vírus tehet róla, de igazából nincs kedvem semmihez. Csak úgy ülni és olvasni volna jó, aztán aludni, mindig csak aludni. Nem vágyni semmire, nem akarni semmit. Hadd feküdjek vissza az ágyba. Hadd ne gondoljak semmire néhány évig.