Sötét

Most már sötét van ugyan, hó és halál, de baljósan mozdulatlan, langymeleg a reggel. Tegnap az áruház harisnyás állványa előtt azon merengtem, szükség lesz-e egyáltalán vastag harisnyára. Végül nem vettem. Talán a tél is úgy tűnik el, olyan észrevétlenül, mint a verebek a városból, csak évek múlva tűnik fel a hiány. Az ember végül kiszeret ebből a világból.

Hiányzik a rendes ősz. Októberi gyerekként nekem kedves és ismerős közeg a nyirkos avar szaga, a pocsolyában tükröződő szürke égbolt, a kabát alá bújó szélrohamok, meg a reggeli köd. De az évszakok is elmúltak, csak a levelek peregnek le szárazon, különösebb meggyőződés nélkül az ágakról. Kiöregedett, megfáradt sztriptíztáncosok a fák, öröm már nincs a csupaszra vetkőzésben.

A világ pedig igazodik ehhez a keserű kabaréhoz: mától tilos hálni az utcán, a szegénység tiltva van, csak gazdagnak és csalónak szabad lenni. Csak azt nem tudom, hol van annyi börtön, amibe a szegényeket mind be lehetne zárni. 

Közelít a tél, mondják gyakran egy sorozatban. Nekik van igazuk.