Hosszú napok

Van egy pont a hátamon, ami napok óta viszket. Nem látom persze, és a gyerekeim szerint nem tűnik vészesnek, talán egy kis csípés, de úgy vagyok ezzel, mint az egyszeri diktátorral, attól, hogy nem látom, még zavar. Ennyit az aktuális közről.

Más. Úgy szaporodnak a tennivalóim, mint a mesebeli sárkány levágott fejei. Minden elvégzett dologból három újabb hajt ki. Nem emlékszem, a vitéz hogyan intézte el végül a sárkányt, lehet, hogy el kellene olvasnom a mesét. Egyébként meg, aki kitalálta, hogy az iskolákban is legyen munkanapáthelyezés, az menjen a fenébe. (Tudom, miért van így, de akkor is.)

Közben minden hőmérsékleti anomáliájával együtt is valódi október lett, reggel köd van, a buszról leszálló ázsiai gyerekeken kabát, a megállóban várakozó tanárbácsin, aki közben átvedlett nem tanárbácsivá, kardigán. Jó őket látni reggelente.

Egyébként meg nagyon hosszú és összegubancolódott napok vannak. Valaki keressen zenét, mert rohanok.