Hiperrealista

Mindennapi próbatemetésünket...

Tegnap este azt gondoltam, írok majd valami pozitív és előremutatót szombat reggel, mintegy szembeállítva a pénteki kis (hogy továbbra is a kedves Bizottságot idézzem) kényszerzubbonyregénnyel (milyen szép szó is ez, és milyen pontos), de éjszaka arra ébredtem, hogy megfulladok, és bár nem, a reggelre féllázig csitult testben az előremutatás nem terjed tovább a kávé öröménél. A kávé jó dolog. Legyen ez a nap pozitív üzenete. 

Meglep amúgy, hogy az általában már nyugalmas október helyett a hetek továbbra is zaklatottak, hogy péntekre olyan fáradt vagyok, mint egy hatvanéves kohómunkás az ezredik műszak végére, és hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikkel mostanában szívesen töltök együtt egy óránál többet. Akkut mizantrópia. 

Mondanám, hogy többet kellene aludni, de minek mondjam, olyan ez, mint amikor az ember azt tervezgeti, mihez kezd majd a lottónyereményével. Én a fáradtság ellen most éppen olvasással próbálok védekezni, hátha az segít. (Handkét a végére súlyosan meguntam, túl sok volt egy ilyen szövegből a kétszázhetven oldal, de erről valószínűleg nem ő tehet.) Visszatértem a kortársakhoz, viszont egyelőre csak kellemes dolgokat vagyok hajlandó olvasni. Pap-Zakor Ilka két évvel ezelőtti könyve is tetszett, de ez az új meg még annál is sokkal jobb. Izgalmas olvasmány.

Ma munka után kirándulni megyünk TSB-vel délre. Örülök, hogy a barátom, mert mindig jókedvre derít, ha meg mégsem, akkor vele fáradtnak és rosszkedvűnek is lehet lenni, sosem tesz érte szemrehányást.