Antigravitáció

Mi kell az embernek az igazán jó élethez, ezen gondolkodtam, miközben persze valójában tudom a választ. A Maslow piramis abszolút releváns, nem akarom cáfolni, hogy enni kell, lakni kell ésatöbbi, de hogy mi az az egy szó, amitől meggyógyul az ember lelke, azért azt sem nehéz kitalálni. Csak egy szóval mondd...

Tegnap igazi, emberi napom volt. Nem volt benne semmi kényszerű, semmi idegen, semmi vasvilág, csak barátságos kipörgés, napvilág, eszmélet. (Eszmélet persze, nagybetűvel.) Piacoztunk TSB-vel, kávéztunk Rose-zal hármasban, este meg szülinapi meglepetésvendég voltam. Mindene megvan, mondta egy gyerekkori barátnőm sógornője, gondolta, ez tényleg öröm lesz, idehívni a barátait, és együtt lenni. És tényleg. Valahogy csupa öröm volt az este.

Bár a rosszkedv, a vasvilág mindennapi élményünk, a szeretet szavára felfeslik az ég alja, és bokor nő ott, meg virág. Szép ez a kép József Attila versében, ez a fülkefény, amiben a szeretet megvilágít minket, és ami eloldja a rosszkedv mohájával benőtt sziklát a földtől. A szeretet felemel, elold, megkönnyíti a csontokat, és a gyomortájékot, legyőzi a mindennapok gravitációját. BH egyszer azt írta, összekötöttek minket a bokánknál fogva. Azóta gyakran úgy érzem, együtt repülünk. Eloldott a földtől.