Vagy legalább

A séta, a napfény, a hegyek mind orvosság rosszkedv ellen, de azért a hétfő reggeleken nem mindig segít a vasárnap délutáni séta sem. Októberi hétfő reggel; kimondani is ijesztő. A szeptembernek, pedig alig volt itt, máris nyoma veszett. 

A nyoma veszett idő miatt reggel nem is akartam felkelni. Minek erőlködni, ha minden, amit teszünk, pillanatok alatt a semmibe hanyatlik? Ma az én ágyam, holnap másé. Ébredés után őszintén hittem a semmiben, és úgy döntöttem jó nekem hanyatt fekve, mint a fáradt kötéltáncosnak, a semmi felett. 

Aztán felkeltem. Azt kellene megvizsgálni egyszer, végtére is miért kel fel az ember. Nyilván tanulságos eredményekre jutnánk. Például pisilnia kell, és ha már kiment, csinál egy kávét magának. Egyik dolog hozza magával a másikat. Végül kisétál a buszmegállóig, dolgozni megy, problémákat old meg, számlákat fizet ki, főz és mos, olvas pár sort, estére elfárad, elfelejti, hogy fel sem akart kelni, és másnap döbbenten fekszik a hajnali sötétben: hogy jutott megint egy nappal odébb. 

Jó volna többet aludni és kevesebbet dolgozni. Vagy legalább fogadna örökbe az Isten, akkor nem kellene felkelni hétfő reggel.