Útjára engedni

Van ez a nyugalom. A jól végzett munka öröme mondjuk, vagy csak a megkönnyebbülés. Jó útjára engedni, ami elkészült, aminek a velünk töltött ideje lejárt.
Hétvégén meghalt Nyugat felesége, hát őt is útjára engedjük, tegnap az igazgatónő röviden megemlékezett iskolánk egyik nagy tanáregyéniségéről. A kis emlékbeszéd sírásba fulladt. A gyerekek kicsit bizonytalanul pislogtak, mivel a betegség miatt már három éve nem tanított, nemigen akadt, aki ismerte volna közülük. Ők elengedték, a világ és a családja is. Mint a kutyatej ernyős magja, elrepült innen.
Szép ez a készülődő ősz. Sehol se találom a helyem, jó, hogy legalább a színesedő falevelek ismerősnek tűnnek, ettől otthon érzem magam. Holnap talán a hegyen  szép lesz.
Más nincs. Lesz olvasóklub talán, egy Handke kötetet kellene elolvasni, de egyelőre nem tudtam beszerezni. Ma orvosozok, megnézik a varrataim, és elemgyek valami emésztési doktorhoz. Az a vicces ebben, hogy amikor a beutalót kértem még több baj volt az emésztésemmel, mint most. Azért elmegyek. Nyilván majd csak hümmög, bár az még a jobbik eset, mintha fel is írna valamit. Elengedem a betegeskedést is lassan.