Szeptember elején

Próbálom elképzelni, milyen lesz az új tanév az új iskolában az új diákokkal, de nyilván ezt csak fantáziával lehet, a valóság meg majd csinál ezzel az idealizált képpel valamit. Jól ráfirkál.

Szeretem elképzelni a dolgokat; fejben forgatókönyvírok. Néha egész jól sikerülnek, néha kissé depressziósra, de hát pszichés vaktérkép a világ, úgyhogy nem is csoda. Egyébként meg valószínűleg sok-sok párhuzamos univerzum van, szóval az sem kizárt, hogy amit elképzelek, ha itt nem is, egy másik világban megvalósul.

Más. Nagy kedvem lenne végre pizsamanapot tartani, de valahogy nem jön össze már hónapok óta. Gondolom, annak is köze van ehhez, hogy minden napom munkanap, amikor meg épp nem, akkor nem vagyok itthon, szóval akkor sem lehet pizsigatyában flangálni naphosszat. Azt hiszem, számomra az ideális nyaralás egy tengerre néző szobácskában lenne megvalósítható, sok könyvvel, egy terasszal, és egy masszőrrel. (Agymasszőrrel, olvastam félre. Az sem ártana. Amúgy meg hova tűnt a masszőröm???)

Lelkes vagyok a gondolattól, hogy holnap lesz órarendem, mert akkor elég jól meg tudom tervezni a heti időbeosztásom. Nyilván benne van ebben a tervezgetésben az öregség is, meg az elmúlt évek káosza, de szeretem, ha látom előre egy hónapra mondjuk, hogy mikor tudok eljárni jógázni, meg hasonlók. Azt hiszem, jó volna valami klub is, egy hobbi, mert bár szabadidőm kevés van, klassz lenne egy közösség része lenni. (Múlt héten ki is néztem egy tök jó társasjáték klubot, de aztán közbejött egy terasz.) Lehet, hogy ez is az életközépválság része, de örülnék valami heti rendszeres  dolognak, egy-két órában, amikor nem dolgozom, és nem is kell gondolkodnom semmin.

Holnap tehát újra iskola, a negyvennegyedik tanévkezdésem. Ami ebben jó, az az, hogy még mindig örömmel gondolok a diákokra. A többi iskolával kapcsolatos dologra sajnos már nem, az mind egy borzalmas káosz. Majd a diákokra figyelek. És sokat kirándulok vízpartokra.