Day off

Azt remélem, ma majd a hegyen jó lesz. Kirándulási napot tervezett erre a napra a suli, és időzíteni sem lehetett volna jobban ezt a túrázós, beszélgetős napot a tegnapi ultranyomasztás után.

Már reggel megbeszéléssel kezdtünk, egy tizedikes fiú a második iskolai hét első napján ugyanis nemes egyszerűséggel felakasztotta magát otthon. Igazából senki sem tudja, miért. És én ugyan nem ismertem, valamiért mégis volt bennem egy ilyen kollektív lelkifurdalás. Nem feltétlenül tanárként, hanem felnőttként, mert nem szabadna engednünk egy csomó mindent, amit a világ megtesz a gyerekeinkkel. A buszon tegnap azt mesélte valaki, eg ismerőse arról panaszkodott, hogy bár még csak második hete megy az iskola, kénytelen (mondjuk ezt nem értem) nyugtatót adni a gyereknek, mert nem tud aludni.

A nap hasonló kiváló hangulatban folytatódott egy kis orvososdival, tényleg nem fogok sehova se elmenni, csak ha konkrétan lóg a belem. Ráadásul a varrataimtól sem sikerül mind a héten megszabadulni, pedig nagyon bíztam benne. Végül délután egy maratoni nevelőtestületi értekezlettel zártunk. Két órán keresztül történt a semmi. Ez egy másfajta kupleráj, de egyelőre csendben morgok magam elé. Kijavítottam két csomag dolgozatot közben, de régóta meggyőződésem, hogy ezeknek az értekezleteknek így semmi értelme. Mindegy, nem fogok okoskodni. Próbálok nem.

Na elmegyek a hegyre.