Sum

Biztos vagyok benne, hogy az ember, ha képes kilépni a mindennapok görcseiből, olyan dolgokra talál rá véletlenül, amikre szüksége van. Nekem mindegy, hogy hívjuk: gondviselésnek, szerencsés véletlennek, flownak vagy bármi másnak. Olvasom ennek a fizioterápiás dokinak a könyvét, és nagy igazságokra bukkanok. Pont olyasmikre, amiket eddig is sejtettem, csak valahogy mégsem jutott eszembe a jó megoldás, no meg szakértelmem sincs hozzá.

Az ember nem anatómiaprofesszor, pedig elég valószínű, hogy saját testünk ismerete (és az ebből fakadó szeretete) az egyik legfontosabb dolog az életben. A modern ember, mintha inkább akadályt látna a testében, valami terhes dolgot, amivel sajnos muszáj törődni, de leggyakrabban nem az öröm, hanem a bosszúság forrása. Közben meg pont fordítva van, kedves ember, mondom persze magamnak is, a test, kérem szépen, a létezés csodájának alfája és ómegája. 

Hát ilyen testi dolgokkal vagyok most elfoglalva, milyen csodálatos szerencse, hogy ez most tört rám, és nem tudom lesöpörni a gondolatokat az asztalról azzal, hogy nincs erre időm. Remélem, mire újra iskolába kell menni, természetes elfoglaltság lesz a torna, a mozgás, és nem felejtem el, mennyire szeretnivaló a test is. 

Persze, ahogy egy jó neofitának, nekem is rögtön missziós rohamom támadt, már azt tervezem, B-vel miféle gyakorlatokat lehetne óvatosan csináltatni. Talán a kedélyének is jót tenne, mert ez az ötödik hét fekvés már egészen leamortizálta a maradék optimizmusát is. 

Öngyógyítok tehát, és azt kell mondjam, végül hálás vagyok a magyar egészségügy tehetetlenségéért: ha bejutottam volna a szakrendelésre, talán sosem értem meg igazán, mi a bajom, vagy csak sokára. 

Közben itt a nyári meleg, kedélyesen méregtelenedem, dolgozom, olvasok, alszom, barátokkal találkozom. Most olyanok a napok, hogy szépen kinyúlott, kisimult bennük az idő, feszített víztükör lett az élet. Csak úgy vagyok.